Zách Klára földjén - ismét a szexuális nevelésről
Hogy kifakadtam én a szexuális nevelés kapcsán. Holott itt sokan Szép Ilonka és Zách Klára égisze alatt élnek.
Klasszikus nép a magyar. Az én gyerekkoromban különféle dugott videókon néztük a filmeket, hogy némi testi gyalulást lássunk, és megtanuljuk testünk bugyrait. Ma pedig, midőn annyi testnedv lefolyt a négy folyón, és gyermekeink még mindig nem tudnak semmit, sokan betiltanák a megtudhatást.
Dan Perjovschi karikatúrája
Az ellenőrizhetőség illúziójával áltatják magukat. Hogy minél több a sötétség és a korlát, annál jobban kordában tudják tartani gyermekeiket. És mert a mentalitás éppolyan sötét, mint az, amit közvetíteni szeretne, a következmények sötétségével sem törődik. Pontosabban igényt tart rá, hogy panaszkodhasson.
"Szól az ősz jól sejtő fájdalommal", mármint Vörösmartynál, amikor kiderül, hogy a vadász, aki méla lesben állt, amíg keményre nem fordult a dolog, maga a király. A mai Szép Ilonkákat "jól tudó fájdalommal" intik. "Százszor megmondtam" — szól az ősz, legyen bár cégvezető vagy éjjeliőr. Mint annyiszor s annyi területen, összetévesztjük a vágyainkat a realitással. A realitás az, hogy a felnőttek mereven szertartásos, középszerűnek érzett, szeretet nélküli és rohanó életéből a gyermek arra menekül, amerre lát. Teljesen mindegy, hogy maga sem tudja, mi elől menekül, s hogy végül ugyanott köt ki, ahol a szülei: a néger rabszolgák lázadásakor a fehér tulajdonosokat más néger rabszolgák védték fegyverrel.
A szeretet persze maga is gyakran zsarolás. Zách Klárának meg kellett volna köszönnie, hogy felséges királynője a romlásba küldte. A mai képviselők, tanárok, tiszteletesek, tisztelendők, szülők nagy része is arra vágyik, a gyermeke köszönje meg, hogy meg van óvva, s hogy iphone-nal és törökországi nyaralás után adhatja oda magát annak, akinek a testéről mit sem tud, bár természetesen kíváncsi rá. Zách Klára a királynő, a gyermek a szülő tulajdona, amit ő persze felelősségnek nevez. Aki magyarnak született, az még ráadásul a magyarság tulajdona is: neki kell gyermeket termelnie, különben nem tette meg a kötelességét.
Valami homályos műveltség és szeretetnek nevezett kényszerítés — ez van a szexuális nevelést tiltók és különféle feltételekhez kötözők fejében. A látszatmodernizáció megtörtént, hiszen iphone-ok és tabletek, applikációk és pinkódok között élnek; a fejükben viszont egy áporodott versízlés és egy nem kevésbé áporodott erkölcsiség gomolyog. Az rettenetes, hogy valaki halljon egy pozícióról, az viszont nem rettenetes, hogy tizenkét évesen barátnője legyen. Az felháborító, hogy megtudja, mi az óvszer, az azonban nem, hogy esetleg anyává váljon kamaszkorában. Az iszonyú, hogy az órán felfedezze a testét, az ellenben rendben van, hogy a folyosón vagy a mosdóban.
De hát ugyan miért is csodálkozom? Egyik ex-kollégám rávilágított már a dolog lényegére. Elmesélte, "bibanként" (kezdő katonaként) annyit gyötörték a régebbiek, hogy alig várta már, hogy — megjöjjenek az újak. A szüleinken már nem állhatunk bosszút (nem is akarunk, jaj, szeretjük őket, hozzájuk költözünk, ne legyen gondjuk a zsarolással!), bosszút állunk hát a gyermekeinken. Biblikusan, aranyosan — már ahogyan illik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.