Zsongítsanak el - Féderer Ágnes halálára
Nem volt a barátom, mára mégis az emlékem lett.
Féderer Ágnest 2001-ben ismertem meg, amikor Méray Tibornak köszönhetően a Népszabadságnál tölthettem három hónapot. Zsizsegő, villanyos, szenvedélyes lányként emlékszem rá; egy fiút, aki nálam valamivel később került a szerkesztőségbe, úgy lekapott a tíz körméről, hogy egy forint sem maradt a zsebében, mert az illető Uj Pétert merészelte bírálni.
Vörös T. Károly mutatott be a "szobának", amelyben Daniss Győző, Hovanyecz László, Falusy Zsiga, Rab Laci is dolgozott. Féderer Ági ott ült mögöttem, egyszer beolvasta a cikkét az interjúalanynak — visszaküldeni nem lett volna ideje, mondta, "mert pörgök ezerrel".
Később egy szülinapon találkoztam vele talán a Szimplában; rég volt az is. Akkor már Horvátországban élt, azt mesélte, a tengerparton alszik, szereti a hullámok zsongását.
Aki ezerrel pörög, annak talán a sorsához tartozik, hogy hamar kialudjon. Nem tudom. De amikor ma reggel megláttam a halálhírét, torkomra forrt a szó. Élünk, mert erre születtünk; legalább meghalni ne kéne.
Remélem, elzsongítanak a hullámok, Ági!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.