Irodalmi vadlovak - a 6. Látó-táborról
Amikor felkérem Fischer Botit, írná meg a Látó-tábor titkos naplóját, még nem tudom, hogy zseniális lesz. Sejtéseim vannak azért.
Történetünk régi, bár fedett vagy minek is nevezzem. 2000 körül meghívtak Nagykárolyba, lennék egy érettségizőknek szóló zsűri tagja. Az azóta sajnos elhunyt Enyedi Zsolt fogadott és mutatott be a többieknek. A versenyzők között volt egy hűvös tekintetű, jóképű, nagyon művelt fiú. Ő nyerte meg a versenyt, bár felhívtam a figyelmét a "magyartanárnők kedvence" szerep kelepcéire.
Később az egyetemen találkoztunk, legjobb diákjaim közé tartozott. Aztán megrojtozta az élet, és jó költő lett, mint éppen a táborban is kiderült.
Volt tehát miből dolgoznia: humor, bátorság, intelligencia, önirónia. És a rejtőzködés tudománya. Emlékszem, Tatán abból derítettük ki, hogy Márton Laci írja a naplót, hogy elkezdte nézni a focit, ami tőle igazán meglepő volt. Botit nem lehetett leleplezni: méltó befejezése lett a tábornak, főleg, hogy szombat este a vasárnap reggelt is felolvasta.
Ez nem ellennapló, csak az én élményeim. Egy olyan ember tapasztalatai, aki remek kollégáival szervezhette meg a tábort, melyben a programfelelős felelős szerepét kapta. Általában persze könnyű dolgom volt, de azért akadt, aki még egyszer szeretett volna felolvasni, olyan is, aki túl sokat. Ilyenkor a szervezőnek kell megszólalnia, hogy aztán őrölhesse magában a gesztusát. Minden nap kilenckor feküdtem: többre, bulira, éneklésre már nem maradt energiám. Az Isten is szervezőnek teremtett, jövőre is szívesen vállalom.
A táborban az a jó, hogy van egy törzse és szerteszét álló ágai. A váradi különítmény például kezdettől velünk van, még a Robi szervezte szilágybagosi táboroktól, s az idén is jókat olvastak fel, és Heni remek beszélgetőtársnak bizonyult a Szonda Szabolcs részvételével is zajlott fordítás-kerekasztalon. Vagy szalmaágyon, hiszen a Lovasfogadóban ilyen luxusokra futja az íróknak — üzenem azoknak a fanyar kritikusoknak, akik jobb sorsra érdemes energiával azt firtatják, mit dolgozunk.
De minden felolvasás és előadás és kerekasztal jó volt a Láng Zsolt vezette és Székely Csaba meg Szabó Róbert Csaba megjegyzéseitől színes dráma-beszélgetéstől Antal Balázs faluregényekről szóló elaborátumáig, a Kovács Tünde és Szabó Katalin vezette magyartanításról szóló beszélgetéstől (feat Kovács Péter Zoltán és Zsidó Ferenc) és André Feri nyitóperformanszától Boti tacskójáig. Örültem, hogy eljött Halmosi Sándor, és szomorúan konstatáltam, hogy a Covid otthon tartotta Bányai Évát, Biró Ancsát és Covaciu Norbit. Élveztem Kovács István videós jelenlétét.
Kovács István fotói
Nekünk közben egyéb vágyak is nyomják a lelkünket, autót vennénk, ha lehetne. Egyelőre nem sikerült, de bízunk a sorsban, hiszen nihil aliud. Már többször elképzeltem, ahogy kanyargok Erdély útjain. És nemcsak! De hát várnom kell még, azt hiszem.
Addig is köszönöm Codău Annamarinak, Szabó Róbert Csabának és Vida Gábornak, hogy egy csapat lehettünk. Nem vagyok egy nagy közösségi muki, de olykor jólesik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.