Remek rajz egy szürke lánytól - Rakovszky Zsuzsa regényéről
Rakovszky Zsuzsa vérbeli történelmi regényt írt. Az idők jelei a XVI. századi Münster rajza, azé az időszaké, amikor egy évig Leideni János uralkodott a város fölött. A könyvben Jan Bockelsennek nevezett szereplő igazi újhitű: szenvedélyes és kizárólagos, és még cinikus és ripacs is, nem beszélve arról, hogy úgy érzi, nehéz gyermekkora miatt minden megilleti. Ezért aztán gyereklányokat éppoly könnyű szívvel az ágyába terelget, pontosabban rabolgat, mint ahogy embereket gyilkoltat meg, ha nem azt teszik, amit ő, azaz Isten diktál.
Nagyszerűen jellemzett szereplő Knipperdolling is, akihez a néma Liza kerül, s aki egyfelől gyenge, másfelől éppen ebből a gyengeségből meríti szemellenzős hitét és megalkuvást nem ismerő zelótaságát. Mindent elnéz Jannak, bár a végén félni kezd, és menekülni próbál, persze már későn.
Csodálatos annak a szerelemnek az ábrázolása, amely asszonyát ehhez a tuyimutyi kíméletlenhez fűzi, és pontosan azért, mert semmiféle magyarázata nincsen. Knipperdolling az asszony mindkét lányát tönkreteszi, mert Jannak adja, s a nő bünteti is őt megvető tekintetekkel és összeszorított szájjal — mégis félti, és utána szalasztja Lizát, valahányszor későig sem ér haza. Jó figurák a próféták is, meg Hans, az a fiatalember, aki folyton segíti a némaságát időközben elveszítő, de ezt el nem áruló Lizát (érdekes párhuzam, hogy a Száll a kakukk fészkére elbeszélője is így cselekszik).
A leglaposabb szereplő éppen a mesélő. "Liza, a néma, aztán már egyre kevésbé néma cselédlány az őt ért traumák következményeként falat húz maga köré, és mindentől távolságot tart, ami vele vagy a környezetében történik. Érzelmektől mentes mesélő, aki nem kötődik igazán más szereplőkhöz, és dermedtsége csak a regény végén kezd feloldódni." Ennek a molyon olvasott kommentnek nagyon mélyen igaza van. Liza Jant sem veti meg, amihez persze kapunk némi felkészítőt: a lányt több ízben megerőszakolják korábbi helyén, de hát talán éppen ezért lehetne keserűbb azokkal szemben, akik csak úgy bemennek hozzá. Vagy gondolkodjon többet ezen a kiszolgáltatottságon, mint ahogy a Sorstalanságban folyton utalások történnek a kamasz belenyugvására. Ami itt történik ezen az írói téren, azt kevésnek érzem, s megértem, ha némely harcos feministák idegesek lesznek tőle, de hangsúlyozom: az írói megoldatlanság miatt, nem mintha visszavetítenék egy elvárást. Valahogy úgy tűnik, hogy aki magával szemben ilyen igénytelen, az nem tud ilyen szépen mesélni másról.
A regényben krónikás versek olvashatók, ezek viszont remekművek, éppen olyan durván tehetségesek, mint amilyen lenni szokott az efféle költészet, és tovább lendítik a történetet — csak ezeket is honnan szedi egy néma cselédlány? A műveltsége egy részét még megmagyarázhatjuk a folytonos templomozással meg az imakönyvek olvasásával, de mindent azért nem lehet ezzel megindokolni.
Szóval remek könyv ez, mely azért sok írói kérdést-problémát vet fel. És sok politikait is: mint Eco mondja, Manzonit sem az érdekelte, mi történik hajdanában-danában. A semmiből keletkező rettenetes rémuralom nem véletlenül izgat egy nagy írót, hiszen egyre inkább körénk szorul a lehetőség.
Ám az idők jeleit Münsterben sem tudták jól olvasni...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.