Kapjuk el mind! - Bánki Éva Petőfi-vírus című könyvéről
"...mint az elektromos autókból, Sanyiból is áradt valami energia. Ha kicsit kacsázva végigment az iskolaudvaron, azt vártuk, hogy a szépen nyírt tuják közt felemelkedik a levegőbe. Csak úgy." (39.) Az a Dani mondja ezt a Petőfi-vírus-ban, aki leukémiában elvesztette az ikertestvérét, és azóta bűntudat gyötri - szép Radnóti-allúzió.
Bánki Éva új, remek könyvében egy Petőfi Sándor nevű fiú jelenik meg egy iskola hatodik osztályában. Az írónő első gyerekkötete az osztálytársak naplóiból építkezik, akiknek egytől egyig felismerhető az arca: Dia az osztály szerény szépsége, Ottó a kocka, Réka a mozgássérült kislány, akit a régészet érdekel, Zoli az úszóbajnok stb. De bárki is legyen akárki, mindenkit az dinamizál, hogy "Sanyi" megjelent az osztályban, aztán el is tűnt hirtelen, mégsem tűnt el, hiszen mindenkit megérintett valamiképpen. "Sebtiben" — ez az ő szava, és nagyon jellemző.0
A Petőfi-vírus-ban az a jó, hogy ezt a fentebb idézett energiát használja, forgatja. Ki tagadná, hogy Petőfi — az igazi Petőfi, akiről ez a kárpátaljai fiúcska a nevét kapta — megmagyarázhatatlan jelenség, s hogy a magyarázathoz talán ezzel a szinte misztikus energiával járunk a legközelebb? Az is milyen jellemző, hogy egzotikus helyen kell születni ahhoz, hogy hiteles legyen a névadás. Holott Csen, az elit angol nyelvű iskola kínai tanulója azt írja szüleinek küldött levelében a felkavaró gyerekről: "Hogy mért pont egy költő nevét viselte? Ez olyan magyar dolog, mint a forradalmak és az egyéb felfordulások tisztelete." (160.) Szóval "általános magyar dolog", mégis egy archaikusabb régióból kell jönnie annak, akit Petőfinek hívnak — és ez így valóban hiteles.
Az energia abban is megnyilvánul, hogy "Petőfi Sanyinak" köszönhetően Berci, az autista is elcsendesedik, és Réka is jobban érzi magát. Sanyi tehát egy Krisztus-reinkarnáció, éppen azért, mert mint Bulgakovnál, nem a formaságokkal törődik, hanem a lényeggel. Ott Pilátus fejfájásával, itt azzal, hogy Rékával egyfelé laknak. Őt nem zavarják Réka botjai, holott a könyv azt is megmutatja, milyen kíméletlen a pénzben főtt nevelés.
Hiteles a kirándulás is, amelyre Sanyi biztatja a gyerekeket, mondván, titokzatos barlangjáratok vannak az iskola alatt. Hosszas töprenkedés után mindenki beleegyezik, el is mennek, meg is élik életük kalandját, Petőfi pedig ott is van, meg nincs is — és hát ez is jellemző az igazira. A felnőttek meg, akik szintén remekül egyénítettek a mindenben zaklatást szimatoló Niki nénitől a portás Kálmán bácsiig és a Réka folyton pizzát, szeretetet azonban nem "rendelő" anyjáig, remegnek a csemetéikért, és mint általában, most sem értenek semmit.
Bánki Éva könyve izgalmas gyerekkönyv (noha olykor éppen a kalandban éreztem, hogy az író talán túl sokat terhelt arra a tényre, hogy az igazi Petőfi is titokzatos), remek portrékkal, jól kitalált szerkezettel — ugyanakkor mély és csípős társadalomkritika is arról a világról, amely a pénz süket bűvöletében él, és nagy szavakat mond, de mindenki magányos benne.
Gyakrabban kellene elkapnunk a Petőfi-vírust, és minél többen.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.