Ha nincs beszéd, nincs őszinteség - Berkovits Balázs cikkéről
"...tudta, hogy a megszólalásnak nincsen meg az adekvát formája, még nincs, s különösen ebben a közegben. Megtehette volna, hogy kihasználja a nyilvánosságot, önmagát előtérbe helyezve – mint tették azt oly sokan, az erkölcsbíró szerepében."
Ezt az egyetlen idézetet emelném ki Berkovits Balázs cikkéből. Mert mindig is az volt a benyomásom, hogy az egyik legnagyobb probléma az, amit ő "önmérsékletnek" nevez. Ha Berkovits György megszólal, bizonyára sokkal hitelesebb lett volna, mint a fia, hiszen ő a történet szereplőjeként vallott volna arról. A cikkből pedig az derül ki, hogy a szerzője nemigen elégedett semmivel, Deczki Saroltát is bírálja.
Könczey Elemér karikatúrája
Minden joga megvan ahhoz, hogy az apját szeresse, ez a szeretet azonban nem homályosíthatja el az igazságot. Tar zsarolható volt, mint mindenki, vagy homoszexualitása miatt még inkább. Sem én, sem Berkovits nem tudhatja, mi lenne, ha ismét beköszöntene egy kemény kor. A jelenlegi hatalom félig sem olyan, mint amilyen azok az idők voltak, mégis mindenki talál mentséget bármire, s ha már nem talál, elkezd szótárazni: ez nem diktatúra, mondja, mintha attól, hogy nem pestisnek nevezzük, még nem lehetne belehalni.
Kis János azt írta Szabó Istvánról, hogy bármivel zsarolták légyen, csavar lett a gépezetben. Ezt illő lett volna elismernie Tar Sándornak is utólag, és Berkovitsnak igaza van abban, hogy lényegi beszélgetés alig történt Szabó esetében éppúgy, mint a Taréban, bár ez utóbbi történetet Deczki Sarolta sokkal jobban megvilágította, mint amennyire a cikk szerzőjének lesajnáló szavaiból kiderül.
És nemcsak ezt kellett volna beismernie Tarnak, meg nem is "beismernie" kellett volna, hanem beszélnie. De én úgy látom, apáink nemzedéke nem tanult meg bizonyos dolgokról beszélni. Mindenki lehetett besúgó, az ember sosem tudhatta, melyik barátja kicsoda: a sok tiltás belül került, félelemmé változott. Az erdélyi magyarság "a románokat" vádolja mindezért, az anyaországi "a zsidókat" meg lassan mindenkit.
A vallomás nem vált kedvelt műfajjá, s a beszélőket a mai napig gyanakodva nézik. "Visszafogottnak" illik lenni, körültekintőnek és ki tudja, minek. Éppen ezért én az önmérsékletet sem tartanám olyan rendkívüli tulajdonságnak. 1989 előtt nem valami angol klubban éltünk, ahol választhattunk volna a viselkedésmódok között — 1989 után pedig a jólneveltség a sunnyogás szinonimája lett.
Ha nincs beszéd, nincs őszinteség sem. "A megszólalás adekvát formáját" a megszólalások dinamikája adja. Nem lehet elvárni, hogy valaki egyszercsak feláll a némaság vagy a mellébeszélés közepén, és őszinte és hiteles lesz. Aki nem indul el, az nem várhatja, hogy megérkezik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.