Szántó T. tabuzik - a Törvényen kívüli őr-ről
Az esszé az önelemzés műfaja, s ezt nagyjából kétféleképpen lehet végezni. Az egyik lehetőségre a magyar irodalomban Kosztolányi, Ottlik, Nemes Nagy, Esterházy a példa: villódzó képekkel, egyfajta surrogó értelemmel közelítenek mindahhoz, ami érdekli őket. A másik lehetőség a Babits-Vas István-Nádas-Kertész-vonal: alapos, módszeres, mívesen művelt és intelligens írások, amelyek szeretnének "mindenre" választ találni.
Fotó: Izraelinfo
Szántó T. Gábor inkább a második vonulathoz tartozik. Törvényen kívüli őr című kötetében, melynek alcíme: Esszék és tanulmányok a modern zsidó irodalom létformáiról, mindenre választ keres. A könyv szerkezete is rendkívül koncepciózus: a nulladik részben a köszönet mellett két Philip Roth-anyag található, az első rész általános zsidó kérdéseket firtat, a második Kafka, Babel, Lev Lunc, Salinger, Allen Grossman, Smuél Joszef Agnon, Éliette Abécassis műveivel foglalkozik, a harmadik magyarság és zsidóság viszonyát vizsgálja, a negyedik két interjút tartalmaz a szerzővel.
"Magát a tabut teszi témává, és ezzel meg is semmisíti tabujellegét. // Mert Roth előtt nincs tabu." (11.) Ez az idézet jól világít minden irányba. Szántó T. távol áll a Roth-féle provokációtól, de mélyen őrzöm magamban Nádas egyik vallomását egy kolozsvári beszélgetésből: lehet látványosan, illetve bújtatottan provokálni. Ha innen nézzük, a Törvényen kívüli őr elejétől végéig provokáció: egy probléma végigjárása, s ezáltal meg nem szűnő felmutatása.
Fénykép: Szombat Online
Kafka apa-komplexusát mindenki ismeri, számomra azonban meglepetés volt Babel frusztrációinak feltárása. "E kulcsnovella (a Kulcslyukon) megelőlegezi és megvilágítja a világhoz, a másik emberhez, sőt Babelt önmagához fűző írói viszony egyik legjellemzőbb elemét. A hangsúlyos szemüvegmotívum, a kozákok által oly sokszor kigúnyolt 'pápaszem', a 'négyszemű'-ség, hasonlóképpen a közvetett, illetve 'kettős látásra' utal: a világot, világát csupán fénytörésben, többféle szűrőn keresztül szemlélő, akkulturálódó és asszimilálódni próbáló, de a beolvadási kísérlet során is kívülállónak megmaradó zsidó értelmiségi sorsát világítja meg." (73.)
Minden író "zsidó", amennyiben minden író kívülről tekint önmagára, olyan, akár egy seb a világ testén; de nem minden írónak adatik meg az a különös "kirekesztettek közössége", amely a zsidó íróknak. Őket valahogy kettős gyötrelem béklyózza: a zsidóság önmagában is probléma. Akit kirekesztenek, és folyton meg akarnak ölni, az vagy szomorú gőggel viseli ezt, vagy érzékeny önmegvetéssel. Például Füst Milán beszámol róla, hogy figyeli a rendőrt, nehogy zsidónak lássa őt, és szép magyarsággal beszél a feleségével, hogy önmaga számára is bizonyítsa, hogy magyar. Gergely Ágnes pedig a "Kozma utca 6."-ban találja meg identitása legpontosabb elemét.
Szántó T. Gábor finoman építi fel az írásait: a kontrasztokban éles. Idézi például Karinthy Ferencet, aki elmeséli, hogy Malamud meglátogatta Zelket a kórházban, és mindketten sírva fakadtak. "Két öreg zsidó, fejezte be írását Karinthy. // Az Európa kávéházban nem sírt senki; se Kertész, se Appelfeld nem volt sírós fajta." (224.) A Törvényen kívüli őr zsidói nem sírnak.
"A tabukról írok, hogy a zsidó szó sem könnyen kimondható a magyar irodalomban az asszimiláció hagyománya, a törékeny magyar és a törékeny zsidó identitás miatt. Márpedig ki kellene mondani ahhoz, hogy beszélgetni tudjunk róla." (228.) Miközben soha nem "csapja be az ajtót", Szántó T. rendkívül radikális — számomra ez a legfontosabb tulajdonsága. Évtizedeken át nehéz volt beszélni bizonyos dolgokról; a Törvényen kívüli őrnek köszönhetően most könnyebb lesz beszélni róluk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.