A siker állítmánya - Vida Gáborról
Vida Gábor az Év Szerzője lett a marosvásárhelyi könyvvásáron.
A Senkiházát még nem olvastam, A dadogás története azonban nagyjából pontosan arról szólt, amiről én szeretnék beszélni mindig. Már az a de-vel kezdődés és de-vel végződés pompásan keretezi a regényt. Egy erdélyi Gavroche beszél itt, aki mindennel szemben áll — mindennel, amit talán a neveltetés/nevelődés kétarcúságával lehetne a legjobban elmondani. Szülők, bentlakások, iskolák, kaszárnyák: csupa olyan kapcsolat és hely, amelyben és ahol az embert mássá szeretnék tenni. Mert ez az erdélyi élet egyik legérzékenyebb tünete: a nevelés, főleg a mi gyerekkorunkban, nem azt jelentette, hogy kibontanak, hanem azt, hogy befalaznak valakit.
Ez ellen a befalazás ellen íródik a könyv, a beszélő saját egyediségét jelenti be. Nagyon is jól tudja, hogy mindez nem olyan egyszerű, hogy az is megformál, ami ellen küzdünk, mégsem Stockholm-szindrómás: még mindig látja, amiben van.
Hogy a regénynek olyan óriási sikere volt, az abban is keresendő, hogy jelenségekre és folyamatokra figyelt, nemcsak személyekre — így általánosabb tudott lenni, vagy még inkább könnyebben megközelíthető. Az esszéisztikusság lágyította a narrációt, mint a mártás, átérezhetővé tette. A vallomás nem szűk volt és intenzív, hanem tág és extenzív. Így lett átható és erős.
Fényképek: Ábel kiadó, Moly
És Vida Gábor lépett tovább: a Senkiháza, mint valaki írta, még jobb. Sok év szerzője lett ő egyben, egy szerves siker tárgya és alanya. Sőt állítmánya.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.