Markó Béla pályaképe
Össze kellene rakni a Markó Béla-jelenséget. Erre most, hogy a Partizán kiváló interjúja megjelent, jó alkalom adódik.
Markó Béla az utóbbi évtizedek legfontosabb erdélyi magyar politikusa volt és maradt. Huszonhat évig politizált, volt szenátor és miniszterelnök-helyettes. Az RMDSZ alapítójaként kezdte, elnökeként folytatta, és most, amikor a Romániai Írók Szövetsége marosvásárhelyi fiókjának elnöke, még mindig lesik a szavát.
Közöttünk van valamiféle viszony, amelyet Markó személyisége miatt egyfajta munkakapcsolatnál többnek, barátságnál kevesebbnek neveznék. Ha az ember azt tartja a barátjának, akivel kölcsönösen jártak egymás otthonában, akkor nem felelek meg a kritériumoknak. Ha viszont azt, akivel közösen gondolkodik dolgokról, olykor éppenséggel kuratóriumokban, és időnként összevonják a szemöldöküket, ha egymásra néznek, akkor mégiscsak megfelelek.
Nyugodtan mondhatom, hogy Béla meghallgatja a véleményemet, és tiszteletben tartja, ha vitatkozik is vele. Jó költőnek tartom, érdekes esszéírónak, és jelentős politikusnak.
Fotó: Wikipédia
De mi az, hogy erdélyi magyar politikus? Erre egy Mikó Imréről készült filmből kiindulva tudok a legjobban válaszolni. Ebben a filmben Bárdi Nándor azt mondta, a kisebbségi politika kijáró politika. Mikóról beszélt, és minden kortársáról.
Az erdélyi magyar politikus kijár. A magyar közösségnek, amelyből származik, jogokat és lehetőségeket jár ki, s ehhez feltétlenül szüksége van arra, hogy a romániai politikában elfogadható helye legyen. Tárgyalóképesnek kell ítélniük, és elérési potenciállal kell rendelkeznie. A mindenkori magyar kormánnyal jó viszonyt kell ápolnia, hiszen a kisebbség onnan is remél.
Ez bizonyos korlátokkal is jár. Az erdélyi magyar politikusnak mindig gondolnia kell a többi erdélyi magyarra.
Markó Béla az a szerencsés ember, akinek a gondolatai egybeesnek azzal, amit egy "mérsékelt" erdélyi magyarnak mondania kellene. Ez a transzszilvanizmus és a kijárás közötti sávon van: mindig utal az itt élő nemzetekre, de mindig az erdélyi magyarság a legfontosabb a számára; mindig megy is a romániai hatalom felé, de meg is őriz egy bizonyos távolságot. Akárcsak a magyarral szemben.
Így kavarta ki a világnézetét, amit talán leginkább kisebbségi liberalizmusnak lehetne nevezni. Mindenki élhessen nyugodtan, s a "mindenkiben" a nemzet a legfontosabb kategória, elsősorban az a résznemzet vagy nemzetrész, amelyik itt él, Erdélyben. Ez a világnézet erőteljesen ragaszkodik ahhoz, hogy azt gondolhassa, amit akar, másfelől a gondolkodása mégsem tud elszakadni a közösségtől.
Most egy visszakanyart kell tennem. A kijáró politika erkölcsei a veretes retorika ellenére meglehetősen rugalmasak, hiszen mindent annak irányából néz, hogy hasznos-e a közösségnek. Ha magyarok vannak a politikai rendszerben, az már önmagában előny és jó, és ehhez képest másodlagos, milyenek ezek a magyarok. Ennek a közösség felőli tekintetnek a következménye szerintem az erkölcsi értékek roppant relativizálódása.
Ebből a szempontból Markó Bélának a hivatalos politikán kívüli létét sokkal jelentősebbnek érzem, mint a korábbit, noha egyrészt az előbbi az utóbbi folyománya, másrészt látásomat természetesen a jelenkor történései árnyalják. Akárhogy is, többször, számtalanszor, ebben az interjúban is bírálja azt az egyneműsítő ideológiát, amely egyetlen emberért és rendszerért rajong. Nem fogad el valamit pusztán azért, mert 1) sokan 2) magyarok rajonganak érte.
Ha innen nézem, akkor Markó számolt a "kijáró politika" kockázataival. Nem lehet önállóságról beszélni ott, ahol mi magunk nem vagyunk önállóak — igaz, az ő gondolatmenete szerint már geopolitikai okoknál fogva sem lehetünk, mégis van egy morális határ. Szerintem legalább megpróbálkozhatna vele mindenki, de most az ő szemléletét próbálom elemezni. Nem lehet a másság mellett küzdeni olyan retorikával, amely kizárja a másságot.
Látszólag nem nagy felismerések, de minden felismerésnek van egy helyi értéke is. Markó akkor mondja és ismételgeti őket, amikor szinte mindenki más az ellenkezőjét hiszi, holott a józan ész mindenki számára adott.
Illetve nem adott. A kisebbségi gondolkodás annyira átitatta a közösséget, hogy már bármit megbocsát, csak hozzá is szóljon valaki, és lehetőleg nagy nemzeti jelszavakban tegye. Sokan már közösségből gondolkodnak, mintha saját véleményük nem is lenne, s ami súlyosabb: nem is lehetne.
Ebben a helyzetben Markó Béla nagyon jelentős személyiség. Tulajdonképpen mintha magával vitatkozna, azzal az emberrel, aki szerint "minden" erdélyi magyarnak fontos, hogy magyar szakok legyenek az egyetemen, és minden magyarnak, hogy kétnyelvű felirat díszelegjen az utcákon. Most éppen azt mondja, hogy vannak dolgok, amik annak ellenére sem jók, hogy mintha minden erdélyi magyar hinne bennük. Hogy a közösség nem mindent tud jól, és nem mindenre mentség.
Ezek pedig mégiscsak fontos mondatok.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.