Csak úgy csillog-villog - László Ferenc kötetéről

Azért szeretem a monográfiákat vagy az összefüggő írásokból egybefűzött köteteket, mert egy világ alakul ki belőlük. És azokat szeretem igazán, amelyek megfelelő nagyvonalúsággal idézik fel a kort és/vagy a szerzőt, amelyről beszélnek.

Tanítványaimnak gyakran, már-már rögeszmésen magyarázom: nincs olyan, hogy "Petőfi" vagy "Kertész": egy világ van, amelyben ezek az emberek megjelentek, éltek és írtak. Mozart nincs II. József és Casanova, Bulgakov Sztálin és Sztanyiszlavszkij nélkül, hogy Salierit és másokat már meg se említsek, sem pedig azt, hogy Bulgakov mennyire Molière.

Fotó: Jaffa Kiadó

László Ferenc Operettország. Pályaképek a bécsi-budapesti operett történetéből című könyve "éppenséggel" ilyen (az idézőjelre még visszatérek). A szerző úgy sétálgat Blaha Lujzától Pálmay Ilkáig és Suppétól Fényes Szabolcsig, hogy látszik, mindent tud és minden érdekli. A legjobb ötvözet ez, alázat és stílus összefüggése. "Két hónappal később meghalt, elismertsége (egyik) delelőjén, a régi Bécs majdnem utolsó jelképeként — még épp a birodalom összeomlása előtt. Jókor távozott, de hát sok egyéb mellett az abgang is Alexander Girardi színpadi erősségei közé tartozott." (52.) Egészen nyilvánvaló a világság: az egyik legnagyobb operettsztár majdnem a Monarchia bukásával egyidőben búcsúzik, halálával szinte megjósolva azt, ami bekövetkezett, ő, a könnyed dalok és szerepek eléneklője és megformálója, akiről kalapot is neveztek el: Hoffmanstahltól Brochon át Magrisig nem is nehéz vonalat húzni.

Ez a vonal a könyvben nincs meghúzva: a szerző, nagyon helyesen, nem akar többet markolni, mint ameddig a takarója ér, hogy ezzel a képzavarral is az operetteket idézzem. Elméletileg nincs meghúzva, hiszen felskiccelve annál inkább fel van, s az ember beleborzong Honthy Hanna józanságába, mellyel egy jótevő kitartottja lett a karrierje érdekében, vagy Fényes Szabolcs elegáns kaméleonságába, aki minden rendszerben csak zongorázott és zongorázott, vagy abba, ahogyan Rátonyi Róbert használja mézbe mártott varrógéphangját a különféle legendák megalkotásakor. Nem feltétlenül erkölcsileg vagy ítélkező módban borzong, inkább attól, hogy milyen bonyolult tud lenni ez a rongyos élet.

Az operett.network.hu-ról származó fényképen "a leghíresebb bécsi operettszerzők": Edmund Eysler, Franz Lehar, Leo Acher és Oscar Strauss. Ma ugyan ki hallott a másik háromról? Míg Lehár világhírű, Oscar Strauss a bécsi újévi koncerteken bukkan fel, a másik kettő pedig sehol. Úgyhogy ez a rongyos élet éppúgy illúzió, mint a szerelem Jacobi operettjében.  

A húsz oldalnál nem gyakran hosszabb portrék mindig egy kopffal kezdődnek, aztán alcímeken át foglalják össze az illető pályáját, és a szerző ajánlatával záródnak, hogy ti. mit érdemes meghallgatni az illetőtől vagy az illető előadásában. László úgy szerkesztett, hogy nagy zeneszerzőket, primadonnákat és énekeseket, valamint "figurákat" egyaránt találhassunk: Gáspár Margit vagy Konti József leginkább ebbe az utóbbi kategóriába illik bele, nélkülük azonban nincsen Monarchia, illetve szocializmus, illetve a szocializmusba torkolló Monarchia.

Fájó szívemnek hiányzik egy Szirmai- vagy egy Buday Dénes-arckép, de hát ez olyan megjegyzés, mint amikor irodalomtörténetek lapozgatása közben feltétlenül szemünkbe szökik, aki még szerepelhetne bennük. Az "éppenséggel", "kiválólag" és "vajmi" jellegű szavak dömpingje a publicisztikus ismeretszerzés felé sodorja a szöveget, amely nem is szeretne más lenni, mint éppen ez — ne feledjük, a kor a kávéházak és újságok kora. Ha meg szeretnénk ismerkedni Strauss-szal, ezzel a bizonytalan, ingadozó, zseniális emberrel, akinek A cigánybárója még ráadásul oly magyar is, s aki többször nősült — mindenki több házasságban kereste a boldogságot, és talán csak a színpadon találta meg, ez nagyon finom megjegyzés a részemről, mint Nabokov mondaná —, az egyszerűen lapozzon a 21. oldalra, és a 43-ig le se tegye a könyvet. A cigánybáró 1950-es előadásáról készült fotó fogadja, és a császárral, Brahms-szal és Jókaival egyaránt találkozik. 

Boldog volt a Monarchia? A fene se tudja, de nagyon tudott úgy tenni, mintha. S az operettnek, ennek az elbűvölő műfajnak is éppen ez a titka. És azért nehéz, mert mégsem hazugság.

Az Operettország ebbe a flitteres, kánkános, valceres világba visz, amelyben ilyen tudósítások jelentek meg: "Csütörtökön este Honthy Hanna elment egy király színházi társasággal a Kéményseprőbe, ahol olyan vidáman ünnepelték meg a Bajadér huszonötödik előadását, hogy az ünneplés reggel nyolcig tartott. Honthy Hanna hazament, de csak átöltözni volt ideje, mert el kellett mennie a péntek délelőtt fél tizenegykor kezdődő népszínházi matinéra. Itt játszott nagy buzgalommal, mikor hírnök jött a Blaha Lujza Színházból és pihegve szólt, hogy Honthy Hannának be kell ugrania a Lili bárónő délutáni előadásába, a színésznő szerepébe, amit még sohasem játszott. Ő tehát hamar ebédelt valamit a matiné után és rohant a Blaha Lujza Színházba. Előadás után hazaszaladt átöltözni és ment a Király Színházba Bajadért játszani. A Bajadér előadása után még nem mehetett haza, mert megígérte, hogy elmegy a népszínháziak bankettjére. Odament tehát azzal a szándékkal, hogy egy félóra múlva hazamegy. Itt azonban olyan nyájas erőszakkal marasztalták, hogy csak hajnal felé került haza. Ezek után nem lehet csodálni, ha szombaton délután arra ébredt, hogy tüszős mandulagyulladása van a megerőltetéstől." (208-209.) A Színházi Élet hasábjain megjelent cikk arra példa, ahogyan a sajtó a primadonnát mint magánembert is követte, a "pihegve szól" fordulat viszont Czuczor Gergelyt idézi, aki legalább annyira letűnt, mint az operett élő világa, tehát az, amelyben Kaucsiánó Bóni grófot akár a büfében is meg lehetett pillantani, amint virágcsokrot ad át Fedáknak.

A tudósítás későbbi, mint az első világháború vége. De a Monarchia is olyan volt, mint a hosszú XIX. század: nem végződött a bukásával. Ennek a könyvnek a lapjain például mindvégig ott csillog-villog, hogy az olvasó szeme csak úgy káprázik belé.

2023.12.22 | Címkék: operett Honthy Hanna Jaffa kiadó László Ferenc ifjú Johann Strauss | Szólj hozzá!