Egy adott múlt megtisztítása - Egyed Péter 70. születésnapjára
Megtisztítani a múltat — ez volt az egyik legforróbb törekvése.
Vagy nem is megtisztítani: megőrizni és megérteni. Nem ismertem mást, aki ennyire gyűjtötte volna nemzedéktársai-barátai-mesterei műveit. A szárhegyi táborhoz is ilyen szempontból ragaszkodott, hiszen egyébként láthatta, mi minden van másként, mint ahogy lennie kellene. Mégis szervezte, működtette, telefonálgatott és találkozgatott mindenkivel, akiről úgy érezte, ott a helye. Tanítványait is úgy kereste, hogy egyszer majd méltók legyenek mindazokhoz, akiket ő szeretett. S az egyik legnagyobb fájdalma az lehetett, hogy az idő nyargalt, mint ahogy szokott mindenkor, csak mi azt reméljük, a kedvünkért mégis megáll egy pillanatra.
Mindenkivel megpróbált jóban lenni: máshonnan nézte, értelmezte az embereket, mint mások. Élete végén adott interjúiból kiderül, pontosan tudta, mi van, de még ahhoz a világhoz tartozott, amikor az emberek úgy hitték, bizonyos dolgokban össze kell tartaniuk, és mindegy, hogy kivel tart össze az ember, ha azért, amiért mindenki. Csalódtak egy kollektív eszmében, vagy nem is hittek benne, de a kollektív eszmében nem akartak csalódni. S a kollektivitást erdélyi magyarságnak hívták.
Fotó: Főtér
Megfontolt humora volt: sziporkázó, de amelyik kivárta az alkalmát. Tudott és akart viselkedni: ez talán nemcsak a családi nevelés, hanem a diktatúra hangulata is: nem lehetett bármikor bármin nevetni. Éppen ezért tartotta fontosnak a cinkosságot, hogy bizonyos dolgokon egyszerre nevessünk.
Önpusztításait talán a Madonnák, porban című regényben részletezte a leginkább, közvetetten és töredékesen. Azt hiszem, sokat küszködött a boldogságért, amely aztán ráakadt végül. Nem akarom letagadni az egyéniség öntörvényűségét, de addigi életében volt egyfajta elkeserítő divat is: kedves Darkójától Mózes Attiláig sok példa akad rá.
"Engem egy antikváriumban az faszcinál le..." — kezdett egyszer egy mondatot. Tudott a nyelvvel, a nyelv rétegeivel bánni. Tudta, mire való egy szó, hogyan való mire. Halevés közben éppen úgy, mint egyetemi előadáson vagy filozófia táborban.
Magas is volt, de még inkább terjedelmes valamiképpen. Körülfogta a füst és a tudás. Egyszer azt mondta, ő szangvinikus alkat: nem jósolhatók meg a kitörései. De hát ilyen a szellem is, azért szeretjük.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.