A problémák kirügyeznek - Krusovszky Dénes regényéről
"A három nővér leghőbb vágya, hogy Moszkvába menjenek, de mert ennek semmi akadálya, nem mennek."
Krusovszky Dénes új regénye úgy is értelmezhető, mint egy regénynek írt Három nővér. Így talán kikapcsolható az ÉS-kvartett több beszélőjének legfőbb kifogása, hogy a cselekmény egyes szálainak semmiféle finalitása nincs, a krimi elvarratlan, a levelek betegsége éppoly hirtelen véget ér, amilyen hirtelen kitör, az apa öngyilkossága sem oldódik meg megnyugtatóan. A Levelek nélkül problematikus regény.
Fotó: moly.hu
Én azonban úgy érzem, ezek a problémák nem a szövegből adódnak. Illetve belőle, de éppenséggel az erényei. Realisztikus regény ez valóban, de mégiscsak túl vagyunk a Balzac-Móricz féle realizmuson, amely mindenre választ adott. Krusovszky könyve felveti a problémákat, és realizmusa abban áll, ahogy bemutatja, hogy mennyire nincs megoldásuk, illetve hogy mennyire mindegy, hogy van-e megoldásuk. Koroknai nem azért marad az alföldi kisvárosban, mert az anyja még él, és nem azért nem megy el a halála után, mert nincs hova. Az a legigazabb, ahogyan Tompa Gábor jellemezte a Csehov-darabot: "mert ennek semmi akadálya, nem mennek."
Krusovszky szépen festi meg a cselekményt, a regényben, ahogy mások is kiemelték, nincs rossz mondat, az elbeszélés beránt magába, és ha az ember nem azt várja, hogy kivezetik, mint Ariadné fonala Thészeuszt, akkor csak figyelnie kell, és szép dolgok nyomára juthat.
Ezek közül is a legszebb talán a galéria. Krusovszky olyan szereplőket rajzol, akiknek arca van. Martinek, a furcsán értelmes állatorvos, Bakó Imre, az öreg, cinikus földrajztanár, András, Koroknai bátyja, a karrierista politikus, Szekeres, a minden szempontból vidéki hittantanár, Eszter, a régi szerelem, az öregasszony, aki felolvasott az anyjának, holott az a férje szeretője volt — egytől egyig jól megrajzolt karakterek. És összetettek: András, aki az űr egyik megtestesítőjének tűnik, nem látogat haza, mert anyját hibáztatja apja haláláért, jóval "telibb" személyiség tehát, mint amilyennek első pillantásra látszik.
"Kellemetlen csapkodással, nyikorogva, időnként meg-megugorva sikálta az autó ablaktörlője a szélvédőt, miközben maga az eső kifejezetten puhának, barátságosnak tűnt. Koroknai inkább le is kapcsolta, és legfeljebb akkor törölt egyet-egyet, amikor már nagyon megnehezítették a kilátást a szeme előtt cikázó vízcseppek. Az jutott eszébe, milyen jó lenne csak úgy megállni, és kiszállni a kocsiból, ázni egy kicsit. Aztán arra gondolt, hogy ez egyedül rajta múlik, teljes egészében az ő döntése, nincs mellette senki, nem kell rohannia sem, gyakorlatilag forgalom sincs." (46.) Ilyen Koroknai egész élete: csak rajta múlik, mégsem történik meg. És ha megtörténik, mint az ázás az esőben, korántsem olyan felemelő és nagyszerű, mint amilyennek vezetés közben érezte.
Fotó: Forbes.hu
A tanár az irodalom egyik leghálásabb szereplője: kicsit kiváló, kicsit esetlen, mindig vesztes valamiképpen. Koroknai Novák Antalra emlékeztet a leginkább, az Aranysárkány Mensáros László megformálta, szépen szomorú alakjához hasonlít. Nem lesz öngyilkos, de élete végül is vakvágányon fut, szerelmeit nem meri vállalni, tanítványai nem járnak vissza hozzá, barátságai nem maradnak meg — Martinek kivándorol, Bakó túl kiábrándult és kevéssé szolidáris —, a bátyjával összevész, a kollégái között magányos. Értelmes, jó tanár, de ugyan minek? Még csak nem is hős, és ez ismét Krusovszky javára írandó. Ez a levéltelen kisváros nem hősöknek való.
"Odalent az utcalámpák fénye halványan szóródott szét a nedves járdán, a sétálók szökdécselve kerülgették a szikrázó foltokat. A tanár előrekönyökölt a párkányra, úgy szívta a cigarettát. Tulajdonképpen, jutott eszébe, egy megoldás mégiscsak kínálkozik. Egyszerűen csak át kellene lendülnie az ablakon, és megoldódna a probléma. Bizonyos értelemben még azt is megnyugtató volt elképzelni, ahogy a vére belekeveredik a lámpafényes tócsákba. Csak hát a zuhanás, ahhoz nemigen volt kedve." (424.) Ez a finom humorral regisztrált gondolatmenet akkor fut végig, amikor András felhívja Jánost, hogy a karrierje miatt nem tud lemenni, tartsa hát meg ő a beszédet az apjuk mellszobrának avatásán. János nem lesz öngyilkos, sőt, egy igaz beszédet tart: ez az ő hősiessége. Nem vált meg senkit, a levelek újrazöldülése sem neki köszönhető. Vagy ki tudja.
Ez a "ki tudja" a Levelek nélkül legfőbb poétikai mozgatója. Éppen ezért a Kettő című nagyfejezetet én is feleslegesnek tartom. Semmit nem ad hozzá a történet lényegéhez, sokkal jobb lett volna, ha a mélyben marad. De ettől eltekintve Krusovszky Dénes regénye nekem igazán nagyon tetszett: feszült magányú szövegnek éreztem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.