Kis magyar szótár
"A kereszténység legnagyobb erénye, emberfeletti erény — vallotta a megbocsátásról. Saint-Simon legszebb példamutatása a kíméletlen értetlenség, amellyel egy világ múlását szemléli és megörökíti, hogy a korban, amelynek tanúja volt, mi is lássuk, amit ő látott." Horváth Andor írja ezt az Emlékiratok válogatásának előszavában; a kötet 1979-ben jelent meg a Kriterion Téka-sorozatában.
Ezt a kíméletlen értetlenséget tapasztalom magamon is. Nem szeretnék szabadulni tőle, de fájdalmas azért, hogy így kell élnem. Gondolom, a herceg sem viaskodott volna a formák betartásáért, ha nem érezte volna úgy, hogy egy világ omlik össze, ha nem tartják be őket.
Forrás: Bookline
Mostanában azt nem értem a leginkább, hogy mit értünk a szavakon. Tele van a szótár a "tűrhetetlennel" és különböző változataival, de bizonyos helyzetekben — természetesen a legfontosabbakban — alkudozni kezdenek a jelzők ismételgetői.
Az okosság rátartisága lenne ez? Hangosan mondjuk, hogy azonosulunk, de amikor valóban azonosulni kellene, akkor hirtelen kilépünk? Kétségbeesésünk mérlegel? "Nemzeti együttlopás rendszere" egyfelől, másfelől a mindent megbocsátó információhalmaz?
Beszélgetéseimből időnként ezt szűröm le: a felületen húzódik a kibírhatatlanság, közben pedig érveket kapok arról, hogy mégiscsak ki lehet bírni. Sőt, hogy meg lehet érteni, hiszen "a KISZ-ben már ellenfelek voltak, és azokat a sebeket nyalogatja most". Mindig szembecsap a múlt, amit én nem értek, nem is érthetek, hiszen nem ott élek.
Én azonban azért nem értem, mert nem hiszem, hogy ha azt mondjuk "diktatúra", "tűrhetetlen", "ezt már mégsem lehet", "hogy merészelik", "most már mindent mernek", akkor a következő szavunkkal magyarázni vagy mérlegelni lehetne. A tűrhetetlenre nincs magyarázat.
Az egzisztenciális nehézségeket is megértem, de abban a kommunizmusban, amelyben Horváth Andor ezt a mélységesen tisztességes előszót írta, sokan ugyanezekre hivatkoztak, sokkal keményebb feltételek között. Illetve legfőképpen utána, amikor hirtelen kiderült, hogy tulajdonképpen soha senki nem szolgálta ki a rendszert.
A kisebbség különben érdekes laboratórium. Szenvedéseit — melyek a diktatúrában valóságosak voltak, tessék elolvasni TGM kötetét — többek között arra használta, hogy mentséget kovácsoljon magának, s a mentségek hitté sűrűsödtek, amikor ez az új rendszer elérkezett. A szívemmel értem; de éppen tőle tanultam, hogy a tisztesség minden körülmények között megkövetel bizonyos dolgokat. Leginkább ezt a kíméletlen értetlenséget, amellyel Saint-Simon is küzdött.
Forrás: Transtelex
Ezt a kíméletlen értetlenséget itt, a romániai magyarság körében is nagyon kevéssé találom. Azt reméltem, hogy legalább a "tűrhetetlen" ismételgetői hisznek abban, amit mondanak. A tűrhetetlen az, amiben nincs árnyalás: nincs olyan, hogy valami "kevésbé tűrhetetlen". A kisebbség számára azért nem tűrhetetlen, mert magáévá tette a magyarság mindenekfölött provinciális toposzát. Ugyanezért nem tűrhetetlen a rajongók számára sem. De akik el tudnak szakadni a hitektől, vagy sosem azonosultak velük, azok miért adják meg magukat? A pszichiáterek bizonyára Hitlert is megsajnálják; aki azonban felháborodottan szenved attól, ami van — és szerintem minden oka meg is van rá, már rég áruló, nemzetellenes, globalista, Soros-bérenc és nem tudom, micsoda, aki nem azt gondolja, amit a kamarilla, ez pedig ezredrangú történészekkel, írókkal és egyebekkel, kegyetlenül és cinikusan dübörög —, annak következetesnek kell maradnia a maga értetlenségéhez. Hogy jutottunk ide? Miért tartunk még mindig itt? Hol a kiút?
Ha tűrhetetlen, akkor nem lehet kerekasztalokat szervezgetni, mindent mérlegre tenni, hiszen tűrhetetlen. Olyan igazság ez, amiről nem gondoltam volna, hogy nem egyértelmű.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.