Kávészonett - Csedő Zolinak, ki engem virtuális múzsákkal bár, de kecsegtet
Iszom a kávét, furcsa lé,
végzetfeketén illatoz,
mikor megyek Isten elé,
engem be mikor csillagoz,
közben zúg az adrenalin,
fényes kanálon fut a gőz,
abbahagyom melankolim,
verset olvasok grásziőz,
és eljön már a kicsi ősz,
bennem a kávé elidőz,
úgy kavargatja lelkemet,
mint szerelmet egy szép dizőz,
kit látván ajkam megremeg,
s a zacc durványa rám előz.
A bejegyzés trackback címe:
https://jodemenysegfoka.blog.hu/api/trackback/id/tr276658391
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.