A szívemet felszántottam minden sebző pillanatban, nem hagytam, hogy megnyugodjon, inkább végleg megszakadjon, ha megszakad, összevarrom, a mellembe visszateszem, visszateszem, úgy fércelem, szakítsa szét a szerelem.    

Ahol az ő szakadéka, szomj se gyötör, éhség se, nincs sem szirt, sem éles szikla — iguána vágyott titka.   Amikor a csöcsöd buggyan, a kozmosz is beleroggyan — s amikor a segged villan, Liviu keménye se csillan.   Ha az arcodat meglátom, lelkemet égeti…

Annyit éltem, megtanultam: a jövőmben ott a múltam, mindenem a jelenemben, az elzúgó életemben, de jó volna, ha lassulást elviselne ez a zúgás, de csak ez a zsúfolt utca, csak történik s közben múlna, csak reméled, hogy a halál — a szerelem, szívet zabál... Bolt ha…