Amit megünnepelhetünk - Petőfi Sándorról
Ez a Petőfi azért nem volt semmi.
Az emberi kultúrában időről időre felbukkannak olyan figurák, akik egyszerűen nem hagyják nyugodni a képzeletet. Sokakat izgat, hogy ki írta Shakespeare műveit, és egyáltalán, ki volt ez a William Shakespeare? Earl of Akárki vagy maga Marlowe? Hogyan halt meg József Attila? Ki gyilkolta meg Pasolinit?
Ezeknek a nyugtalanító alakoknak a sorába tartozik Petőfi is. De nemcsak azért nyugtalaníthat, mert a jelek szerint senki nem látta meghalni vagy holtan, hanem azért is, mert végig ment egy úton.
Hogy mi lett volna, ha nem hal meg — mert minden jel szerint mégiscsak meghalt — , azt nem lehet tudni. Ahogy az ember az életét és a forradalmak utóéletét figyeli, előfordulhat, hogy egy örök izgága maradt volna, aki miatt nem lehet felépíteni, amiért ő maga harcolt. Aki beleszól a barátja szerelmi történetébe, mint Petőfi tette a Jókaiéval, az egyéb gazemberségekre is képes.
Ezek azonban apró, centrifugális dolgok, soha nem váltak centripetálissá. A szabadságharc kapcsán lehet ízeseket mondani a tábornokok kapcsán, akik Katona Tamás szerint egymáshoz való utazgatásokkal herdálták az időt, vagy akár Kossuthról, mint azt Székely János meg is tette. Azt viszont soha senki nem vonhatta kétségbe, hogy amikor Petőfi forradalmat mondott, akkor forradalmat is gondolt: a társadalom teljes megváltozását, az osztályok szétverését, a közízlés felforgatását. Másként nem is lehet forradalmat csinálni, csak szemfényvesztő változásokat, amelyek évtizedek múltán visszatérnek ahhoz, amit valamikor le akartak rombolni.
Azért annyira üdítő kivétel, legalábbis az utókor szemében, amelynek már nem kell elviselnie, mert sem a baráti, sem a mester—tanítványi viszonyt nem gondolta szentnek és sérthetetlennek, pimasz volt és tiszteletlen, és soha nem ahhoz a hagyományhoz volt hű, amelyhez mindenki más. Eszméi nem maradtak puszta ideák: Szendrey Júliához fűződő egész szerelme maga a botrány.
"Én olyan ember vagyok, hogy, amely házba bemegyek, szeretem magamat hanyatt vágni a ládán..." — ez jóval több puszta fordulatnál: mély önmeghatározás. Azok között, akik formaságokhoz ragaszkodtak vagy önnön hiúságukat fontosabbnak tartották a változásnál, Petőfi egészen kivételes figura volt, akinek a bátorsága nem a kardját jelentette. Ha nem ölik meg a kozákok, a magyar társadalom kisszerűsége úgyis megölte volna előbb-utóbb. Ilyen értelemben úgy forradalmár, mint Oscar Wilde vagy Frida Kahlo.
1848-49-ben sem lehettek sokan olyanok, mint ő.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.