Haza-sláger
Nincsen hová
és miért mennem,
nincsen hazám,
hogy idegennem,
mikor, miért?
Nincsen hová
el- s visszaszálljak,
kötés-oldás,
emberi állat,
tiporni kert.
Nincsen versem,
mi igaz lenne,
ez ügyben támasz,
kard-eke-lánc
szívhant a lelken —
inkább csak -tlen.
Hazátlanul,
könnytelenül,
kőtelenül
hová lett,
hol hagytam a szívem?
Kolozsvár,
én még remélek,
ígér az élet,
gyomron talál.
Repülök mindig
ezen a szűk égen,
az üdvösségem —
virág a sár.
Hazám nem volt,
városom lesz tán,
messzi egek tán,
lélekhatár.
Szállok, keserű
Tengerecki,
nem vagyok bent, hát
nem megyek ki,
bolygó tatár,
élet-keselyű,
é-let-kese-lyű.
Rengeteg boldog ember - a kolozsvári Jézus Krisztus Szupersztárról
"Bejött Keresztes Samu, és akkorát esett, hogy az oszi összerezzent a folyosón" — mesélte az egyik iskola- és amatőr versmondótársam (éppen a múlt héten köszönt rám a Kolozsvári Magyar Napokon) a Romeo és Júlia próbájáról, melyet a nagykorúsításon adtak elő. A diák, aki Tybaltot játszotta, nem tudott rendesen elesni, a színész pedig megmutatta, hogyan kell.
Az ilyen anekdoták teszik nemcsak érdekessé: feledhetetlenné azt az élményt, hogy az embert érdekli a lehetetlen lehetőség, és színházat csinál, holott nem profi. Egy igazi, több éve összeszokott társulatban az ilyesmi jobb esetben kis színes, rossz esetben legyintve elmesélt apróság, mely nem hoz fel semmiféle energiákat. Egy olyan csapatban viszont, mint amilyen ezt a produkciót létrehozta, egy Keresztes-féle történet valóságos atommag, hosszú időkig sugárzik, és én éppen ezt tartom a Jézus Krisztus Szupersztár kolozsvári előadása legnagyobb erényének: hogy Jancsó Hajnal kitalálta a Kolozsvári Magyar Napokra, Tamás Csilla segített neki, sokakkal együtt összeszedték a csapatot az iskolákból, az együttesekből, a színházból és az operából, JH megrendezte az Egyetemiek Házában, és most megnézhetjük. Magam is verset mondtam Csőgör Enikő vezetésével és a többi kamasszal a Brassaiban, tudom, milyen örökre megmaradó szerelmek és szakítások, barátságok és tanulságok állnak ki az emberből egy ilyen élmény után.
Ezért hát úgy érzem, Rácz Tímea kissé szigorú, bár nem igazságtalan, Köllő Csongor pedig figyelmen kívül hagyja, hogy a szeretet fontos ugyan, a kegyelet szintén, az előadás mégis közönség elé kerül, és annak, aki megnézi, joga van a véleményéhez.
Hadd mondjam el rögtön: számomra összességében jó élmény volt a Jézus Krisztus Szupersztár, és nem hazudtam, amikor a végén lelkesen tapsoltam és kiabáltam. Felidéződött bennem, ahogy mi próbáltunk huszonöt éve, a bírósági tárgyalás ötletét jónak éreztem, sok jelenet magával ragadott, a díszlet nem zavart, és ami nem tetszett, azt a végére hagyom.
Jó volt Júdás. Dudu Isabel sátáni arca önmagában alkalmassá teszi a szerepre, dinamikája szintén, és a hangja rockosan istentelen. Remek volt Kajafás: Buchmann Wilhelm annyira flegma, olyan igazán un mindent, ami történik, annyira tisztában van vele, hogy úgyis minden úgy alakul, ahogy ő szeretné. Talán azt nem lehetett megérteni így, ugyan miért is van úgy oda Krisztustól, miért jelent veszélyt a számára, egyébként azonban ilyen egy nagy inkvizítor, és Sipos Endre megfelelő partner Annás szerepében.
Szépen hozza Mária Magdolna szerepét Fóris-Ferenczi Johanna. Kellemes jelenség, él a színpadon, jó a hangja. Fóris-Ferenczi Gábor Pilátusától több feszültséget, gyötrődést vártam volna.
Pákay-Farkas Csaba/Andy Ghost Heródes királyát nem lehet elég magaslati jelzőkkel illetni. A jelenet amúgy is hálás, a kultfilmben is huncutul csodálatos, Andy Ghost pedig hitelesen különbözik Josh Mosteltől. Mozgékony, apró gézengúz, nagyon apró, nagyon nevetségesen ijesztő, és nagyon király.
Jézus azonban nem Jézus. Sajnálom, hogy ilyen kíméletlenül kell fogalmaznom, de sehogy sem tudom árnyalni. Răzvan Krivach alkata nem megfelelő erre a szerepre. És nem a fizikumáról beszélek, hiszen a színészi játék éppenséggel a szuggesztivitásról szól, arról, hogy elhiggyük neki: ő az. Nos, nem tudtam elhinni neki, csak nagyon ritkán. Talán rendezői döntés kérdése is: egy karizmátlan Jézus nem mehet korbács nélkül a kufárok közé, mert a néző úgy érzi, senki nem rémülne meg tőle.
A tapsrendnél aztán ismét a kezdeti érzés: ezek örülnek, hogy együtt játszhatnak, szeretik egymást, nagy élmény nekik, hogy Hary Judittal, Jakab Melindával és a többiekkel dolgozhatnak. A studház tombol, talán meg is emelkedik egy kicsit.
Ad notam Mircea Dinescu: Fiatalságom, asszonyom... (Sunt tânăr, Doamnă)
Fiatalságom, asszonyom, a bor betéve fújja,
s szemem, a rab, cipeli véremben a szüzet,
hogy lehetnék most ismét gyerekké vakulva,
mikor húsom virul s észben tart minden tüzet.
Fiatalságom, asszonyom, megtanította mégis,
hogy zuhan vissza egyensúlyba az álom,
de ha falatokká válna bennem a fény is,
szétrepedne bőröm, e tigrisfajta zsákom.
Fiatalságom, asszonyom, feszes, akár a hátam,
és üstökösök csecsét szopnám, szívnám tejük,
hogy legyen ég a lelkem és csillagcsontom százam,
s forogjak, mint a hó, pördüljek mindenütt.
Fiatalságom, asszonyom, a szárnyamat kitárja,
még akkor is, ha térdem úgy súrolja a földet,
hogy a bomlás bűze bemerít a borába,
mert tudom, a sok ős szesze a földre lökhet.
Fiatalságom, asszonyom, nem hihet hát neked,
az idő süvítését én még nem hallhatom,
a köd íjászai bár küldik a szedett-
vedett üzenetük — jó estét, asszonyom!