Fülledt olvasás
"Mégis jön a nemzeti szesz". Több bejegyzést nem akartam ma írni, írni ma, de akkor rákattintottam erre a cikkre, és elgondolám, milyen is lenne, ha nemzeti szex is lenne. Micsoda helyekre lehetne kokárdát tűzni, nem beszélve arról, mennyire megváltoznának az olvasási módozatok, a mindenkori hermeneutikusok nem csekély örömére. Képzelegjünk csak egy kicsit — olvassuk szexfülledt aggyal például azt, hogy "hanyatlik". A kispolgárok agyában ez az ige lefelé vezet, annak a fejében azonban, aki belátta, mi az egyetlen boldogság, a lefelében semmiféle pejoratív nincsen. Vagy: "csőcsere". Hát van ennél semlegesebb, a különféle örömöktől távolabb álló főnév?! Igen, egy fantáziátlan alak számára. Amúgy viszont a csőcsere maga a száz százalékos boldogság, másként nem is lehetne nevezni. Vagy az ellenkezője, és azt már el se kell nevezni... És hogy kirántja! Ezt aztán igazán magyarázni sem kell, nemhogy forradalmakra meg ilyesmikre gondolni. És ha már kirántja, nyilván a hüvelyébe csúsztatja. Érzem, ahogy elöntenek a forróság hullámai...
"Magyarország jobban teljesít". Ismételjék csak magukban ezt a gyönyörű jelszavat, ízlelgessék a zamatát, hagyják sokáig a bimbóikon, úgy értem, az ízlelő∼-n. Hát nem lettek boldogok azonnal?! Na ugye.
Hol van az a Tesla
"Rég meghaltak, de amíg én élek, addig ők is élnek." Nagymamám mondta ezt, többször idéztem már, sokáig bíztam benne.
Meghalt Cseh Judit. Hetvennégy éves volt, és az egyik régi barátom, néhány éve kollégám, nála lakott, mikor Vásárhelyre költözött. Azt mondja, Cseh Judit nagyon komolyan vette a fellépéseit, mindig zongoratanárnővel készült rájuk, akkor is, mikor már a rutinjára hagyatkozhatott volna.
"Kik nem tudják bánatimat", "Mondd, hogy szeretsz", "Mikor idegenbe visz néha az élet", "Mikor én még a tavaszban álmodozva jártam" és a többi, mind itt van a fülemben, mint a "Nótáskedvű volt az apám" Madaras Gábor hangján. Régóta CD-re szeretném venni a bakeliteket — most ismét elkezdtem keresgélni köztük.
Ültünk ebéd után, nagymamám félig feküdt, mert az ágyban, én a fotelben, és lemezeket hallgattunk. Nem mindig volt könnyű: nagymamám olykor sírva fakadt, olyankor nemigen tudtam, mit is tehetnék. Csak félig, inkább ösztönösen éreztem, milyen mélyei nyíltak meg benne az időnek.
Madaras Gábor már akkor halott volt, szívinfarktusáról és fia öngyilkosságáról legendákat frissítettek fel édesanyámmal, melyeket azóta sem ellenőriztem, hiszen gondolkodás nélkül elhittem őket.
Eleinte Cseh Judit alakja is ebben a mitikus ködben lebegett — abban az öreges nagyszobában talán még én sem voltam fiatal. De aztán éppen a barátomnak köszönhetően élni kezdett, és ez valahogy jól esett; sokáig, anélkül, hogy sokat gondolkodtam volna ezen, ő lett a nagyanyám valamiképpen.
És most meghalt, a nagymamám lakását rég eladtuk, és még azt sem tudom, hol van az a réges-régi Tesla.