Ad notam Ion Minulescu: Mért mentél el? (De ce-ai plecat?)

Mért mentél el?...

Nem tudtad,

Hogy májusban

A fenyőerdőkön keresztül

A pokol az, mi szerterezdül,

Nem mese ez, hogy más fogadjon:

A pokol, nem a paradicsom?...

 

Mért mentél el?

Hajadban vitted a szelet,

Ha egy hang sem hívott?...

Nem tudtad,

Hogy májusban

Sár lepi az ösvényeket?...

 

Mért mentél el?

Nem tudtad,

Hogy májusban

Az emberbe a bűn belé ver —

Az első bűn, mely téged

Kezébe kap, és viccből agyonéget,

Aztán kidob záporba, sárba,

A szemeteskukába?...

 

Állj meg tehát!...

És nézzél csak körül...

És ha cipőd nem merült

El, a sarat nem issza,

Vess keresztet,

És gyere vissza!...

Vess keresztet,

Mert nem vétkeztél,

Csak álmodtad a bűnt...

És álmod véget ért!

 

De ce-ai plecat?...
Tu nu stiai
Ca-n luna mai, 
Prin muntii cu paduri de brad, 
Oricine-ar fi - femeie sau barbat -
Potecile te duc spre Iad, 
Si nu, ca-n lumea basmelor, spre Rai?...

De ce-ai plecat
Cu vântu-n parul tau vâlvoi, 
Când nici un glas nu te-a chemat?...
Tu nu stiai
Ca-n luna mai
Potecile sunt înca pline de noroi?...

De ce-ai plecat?...
Tu nu stiai
Ca-n luna mai
E luna primului pacat -
Pacatul care dintr-o gluma
Te prinde-n lat si te sugruma
Si-apoi te-arunca-afara-n ploaie, 
În lada cu gunoaie?...

Opreste-te!...
Priveste-n jurul tau...
Si daca nu ti-ai murdarit
Pantofii de noroi, 
Fa-ti cruce
Si întoarce-te napoi!...
Fa-ti cruce
Fiindca n-ai pacatuit
Decât în vis...
Si visul s-a sfârsit!...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ad notam George Bacovia: Egy románc visszhangja (Ecou de romanță)

Nem élünk már kék ég alatt,

Elment a tavasz is —

Mély sóhajok közt vártalak,

Ma sem vagy itt!

 

A nyár vitte az éjszakát

S hervadt virágait 

Ott vártalak, ahol a fák,

Ma sem vagy itt!

 

Aztán elkullogott az ősz,

Összeszedte a rongyait 

Sírtam, hívtalak, hátha jössz,

Ma sem vagy itt!

 

Holnap pedig már itt a tél,

A fehér bánat meggyötör 

Most már ne jöjj, későn jönnél,

Most már ne jöjj!


S-a dus albastrul cer senin
Şi primăvara s-a sfârşit -
Te-am aşteptat în lung suspin,
Tu, n-ai venit!

Şi vara, şi nopţile ei,
S-a dus, şi câmpu-i veştejit -
Te-am aşteptat pe lângă tei,
Tu, n-ai venit!

Târziu, şi toamna a plecat,
Frunzişul tot e răvăşit -
Plângând, pe drumuri, te-am chemat,
Tu, n-ai venit!

Iar, mâini, cu-al iernii trist pustiu,
De mine-atunci nu vei mai şti -
Nu mai veni, e prea târziu,
Nu mai veni!

A nő dicsérete

A nőt milyen könnyű is dicsérni!
"Rózsám, dáliám, liljomom" —
mondja mindenki, no de hát ki látott
liljomot szivaccsal a kezében,
dáliát, amint a padlót mossa fel,
rózsát, ahogy porszívózik s törölget?
Érdekes, a tövisekre nem számít senki,
pedig milyen nagyon is kell a tüske,
udvarlókhoz, családhoz, s hát még
az élethez úgy egyáltalában!
Igaz, voltam én is tüske nélkül,
megnyíltam, mert szerettem és nagyon,
forró volt minden szirmom s levelem,
szálltam a szélben és a boldogságot
mindegyik percben láttam s éltem én,
s nem gondoltam, lesz keserű bizony
a porcukor, mi álmunkból szitál,
s hogy megölném, miközben ölelem,
s ha feltámad, megint megölelem,
és addig ölelem, amíg csak ölhetek!
De most másféle boldogság az élet:
tövissel szúr, ha bántani akarják,
s csak akkor száll a szirma, hogyha védett,
s a szél előbb szerződést ír alá.
A nőt hát tényleg oly könnyű dicsérni —
"rózsám, dáliám, liljomom" —
de szeress csak a mosogatóronggyal,
szeress, amikor sajog a fejem,
amikor odavágnék minden tányért,
amikor odakozmál a valóság,
s a seprűkön elrepülnék a vágyba —
akkor szeress! És akkor biztosan
leszek én rózsa, liljom és akármi,
s a töviseim visszahúzom én,
hogy tudd, hogy vannak, de ne szúrjanak meg,
hogy ne gondoljak semmi porcukorra,
ne gondoljak a véredre, te hűtlen,
te problémátlan, hűséges lovag —
mert mi tagadás, én is úgy szeretlek, 
ahogy a szelet szereti a szirom.

süti beállítások módosítása