Ad notam Ion Minulescu: Mért mentél el? (De ce-ai plecat?)
Mért mentél el?...
Nem tudtad,
Hogy májusban
A fenyőerdőkön keresztül
A pokol az, mi szerterezdül,
Nem mese ez, hogy más fogadjon:
A pokol, nem a paradicsom?...
Mért mentél el?
Hajadban vitted a szelet,
Ha egy hang sem hívott?...
Nem tudtad,
Hogy májusban
Sár lepi az ösvényeket?...
Mért mentél el?
Nem tudtad,
Hogy májusban
Az emberbe a bűn belé ver —
Az első bűn, mely téged
Kezébe kap, és viccből agyonéget,
Aztán kidob záporba, sárba,
A szemeteskukába?...
Állj meg tehát!...
És nézzél csak körül...
És ha cipőd nem merült
El, a sarat nem issza,
Vess keresztet,
És gyere vissza!...
Vess keresztet,
Mert nem vétkeztél,
Csak álmodtad a bűnt...
És álmod véget ért!
De ce-ai plecat?...
Tu nu stiai
Ca-n luna mai,
Prin muntii cu paduri de brad,
Oricine-ar fi - femeie sau barbat -
Potecile te duc spre Iad,
Si nu, ca-n lumea basmelor, spre Rai?...
De ce-ai plecat
Cu vântu-n parul tau vâlvoi,
Când nici un glas nu te-a chemat?...
Tu nu stiai
Ca-n luna mai
Potecile sunt înca pline de noroi?...
De ce-ai plecat?...
Tu nu stiai
Ca-n luna mai
E luna primului pacat -
Pacatul care dintr-o gluma
Te prinde-n lat si te sugruma
Si-apoi te-arunca-afara-n ploaie,
În lada cu gunoaie?...
Opreste-te!...
Priveste-n jurul tau...
Si daca nu ti-ai murdarit
Pantofii de noroi,
Fa-ti cruce
Si întoarce-te napoi!...
Fa-ti cruce
Fiindca n-ai pacatuit
Decât în vis...
Si visul s-a sfârsit!...
Ad notam George Bacovia: Egy románc visszhangja (Ecou de romanță)
Nem élünk már kék ég alatt,
Elment a tavasz is —
Mély sóhajok közt vártalak,
Ma sem vagy itt!
A nyár vitte az éjszakát
S hervadt virágait —
Ott vártalak, ahol a fák,
Ma sem vagy itt!
Aztán elkullogott az ősz,
Összeszedte a rongyait —
Sírtam, hívtalak, hátha jössz,
Ma sem vagy itt!
Holnap pedig már itt a tél,
A fehér bánat meggyötör —
Most már ne jöjj, későn jönnél,
Most már ne jöjj!
S-a dus albastrul cer senin
Şi primăvara s-a sfârşit -
Te-am aşteptat în lung suspin,
Tu, n-ai venit!
Şi vara, şi nopţile ei,
S-a dus, şi câmpu-i veştejit -
Te-am aşteptat pe lângă tei,
Tu, n-ai venit!
Târziu, şi toamna a plecat,
Frunzişul tot e răvăşit -
Plângând, pe drumuri, te-am chemat,
Tu, n-ai venit!
Iar, mâini, cu-al iernii trist pustiu,
De mine-atunci nu vei mai şti -
Nu mai veni, e prea târziu,
Nu mai veni!