Ad notam Doina Ioanid: Sárga kutya (Cîinele galben)
A szívemmel a kezemben mentem át a városon, lábam az idei első havat taposta. És borral és ecettel megöntözött szívem továbbra is a 37 év ritmusában rohadt, miközben a szarkák egyre csak gyülekeztek a kisdobos vállán. A magányos csontok nem menthettek meg. Sem a neved, Argentína, az ígéret földjének neve. Csak egy nagy sárga kutya szánt meg engem, jámboran odajött, és lassan felfalta a szívem. Aztán elment, úgy távolodott a láthatár felé, akár egy óriási napraforgó.
Cu inima în mînă, am mers prin oraş, păşind pe prima zăpadă din anul ăsta. Şi inima mea, stropită cu vin şi oţet, continua să putrezească în ritmul celor 37 de ani, în timp ce coţofenele se adunau pe umărul toboşarului. Oasele singure nu mă puteau salva. Nici numele tău, Argentina, pămînt al făgăduinţei. Numai un cîine mare şi galben s-a îndurat de mine, a venit spăşit şi mi-a mîncat inima, fără grabă. Apoi a plecat, s-a îndepărtat spre orizont ca o imensă floarea-soarelui.
Levél a vidrához
Ha netán rámennék erre a mostani zúzódásra,
szeretném, ha te keresnéd meg az arcom a sötétben,
te raknád össze a sötét cserepeiből,
te vigyáznál a szerelmeimre,
te igazítanád össze az emlékeimet,
te formálnál meg olyannak, amilyennek
csak én láthattalak magamat.
Ad notam Péter Demény: Dojna (Doină)
Mert csak mennék, úgy elmennék,
ne találjon vágy, sem emlék,
vigyen a szél paripája
és a gondolat villáma,
vigyen el az ég, a felleg,
malmok vágya messze kerget,
vigyen a Duna előre,
nyugalmat innék belőle.
Că m-aș duce și m-aș duce,
dor să nu mă mai apuce,
să mă ducă valea vîntul
să tot zbor iute ca gîndul
să mă poarte cerul, norii
să mă poarte dorul morii
să mă poarte Dunărea
c-aș bea liniște din ea.