Figyellek, mamikám! - A Háy János regénye körüli vitáról
— Én kisebbségben élek, és ez nem olyan, hogy az egyik nap mosolygok — jelentette ki sanyarú sorsa minden súlyával Dobos László az egyik könyvfesztiválon. Nemrég pedig azt olvastam az egyik kommentben, hogy "XY-nak joga volt úgy nekimenni a könyvnek, hiszen számára ez az élet, nem valami hobbi."
A hozzászóló a Háy János Mamikám című regénye körül kavargó vitában vett részt. Látnivaló, mennyire azonos a két mondat forrása és iránya. Kisajátítják a szenvedést, megszabják, mit szabad mondani és hogyan. Mindenki, aki másként cselekszik, nemcsak gyanús, hanem egyenesen bűnös.
Erre utal a "hobbi" lenéző hangsúlya is. Megélte Tolsztoj Anna Karenina életét? Déry G. A. úr X-beli tapasztalatát? A történelmi regények szerzői mindazt, amit Uri, Bethlen, Hadrianus megélt? Az irodalom jóval metaforikusabb, szabadabb valami, semhogy így lehessen számon kérni, még ha sokan meg is tették, és szomorúan látom, teszik is. Az író egy történelmi személyiség sorsa révén akar kifejezni valamit — mutatis mutandis egy roma, meleg, heteroszexuális vagy bármilyen elképzelt ember sorsával, aki irodalmivá válik már attól, hogy megidézik egy műben.
Így hát az igazság értelme és tartalma is megváltozik. Kosztolányi mondja valahol, hogy őt nem érdekelte az emberi igazság, mert az, amit művészi igazságnak neveznek, többnyire teljesen kielégítette. A művészi igazság nem a szociográfiai vagy szociológiai adatokban rejlik, hanem egészen másban.
Háy regényt írt, nem kiáltványt és nem szociográfiát. Műve immanensen rendelkezik mindazzal a szabadsággal, amellyel bármilyen művészi alkotás. Hogy ezt sokan másképpen gondolják, az mit sem változtat a tényen.
Egész életemben azért küszködtem, hogy az emberek végre megértsék, kisebbségben élni nem érdem, ha valaki kisebbségi író, attól nem lesz jobb. Ennek a keserű küzdelemnek sem lesz vége soha, sőt. Rémülten figyelem, hogy új rögeszmék merevednek meg, és publicisztikai hevületükkel cenzurális vágyaikat palástolják.
A karikatúra Dan Perjovschi munkája
Semmi sem idegen - Georges Simenon születésnapjára
Ma van Georges Simenon születésnapja, és eszembe jut mindenki, aki miatt rajongok érte. Agatha Christie vagy Stieg Larsson figurái is remekek, az övéi azonban hozzám szólnak egyenesen. Vannak írók, akiknek a szereplőit úgy figyelem, mint egyik mondatokkal, ritmussal, tempóval, fénnyel küszködő a másikat: igen, ezt jól megcsinálta! Simenonnal úgy vagyok, mint Thomas Mannal vagy Kaffka Margittal: az alakjai bennem sétálgatnak.
• Tovább olvasom »
Magára pillant, kifelé néz - a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Parasztoperájáról
A Parasztopera a tömény képmutatás darabja. Darvas Benedek és Pintér Béla remek formát választott, hiszen az opera mindent eltűr, mindent elbír, az opera a megszületése pillanatától maga a mesterkéltség. Különös, de ezért is szeretjük sokan: mindig magára pillant, miközben kifelé néz. S hát még egy olyan operában, amely népdalokból épül fel!
• Tovább olvasom »