Ad notam Fabian Anton: Csipkeverők I. (Dantelarii I.)
Még egy napom van, vajon most még
verhetek csipkét, bukfencezhetek,
sókertekben árnyakba gabalyodnék,
és dérhintókat felnyergelhetek,
egy verssorommal megállíthatom
egy lila lélek pillantásait,
írhatok-e, mint könnyed fájdalom,
ahogy a deszkába a szög hasít,
legyőzhetem-e az évet, hihetem,
hogy halántékomba még visszatérsz,
bár ennyi haláltól már nincs szemem,
csak a hóra, mit hullat majd a tél,
engem vihar tép, az utca nyög,
angyalok cibálják a nádsípot,
ne félj, szólnék, ha mutatna a köd,
télen a halál is szebben zsibog,
és sétára hívnálak bizonyára,
hogy csodáljuk, hogy nő a pillanat,
egy napom van még, elég-e a vágyra,
a csipkék szerelemmel siklanak...
Încă o zi mi-e dată, mai pot oare
să făuresc dantele, să fac tumbe,
să dau de-a dura, prin livezi de sare,
trăsurile de ger, trupul de umbre,
mai pot opri cu versul o privire
de suflet mov, mai pot oare să scriu
zguduitor şi simplu şi subţire
precum se-nfige cuiul în sicriu
mai pot învinge anul, mai pot crede
că vei mai reveni în tîmpla mea
deşi de-atîta moarte nu se vede
decît ninsoarea care va cădea
în mine creşte viscol, strada geme
de îngeri hăulind la nai de os
de-ai fi aici ţi-aş spune nu te teme
iarna se moare totuşi mai frumos
şi te-aş chema probabil la plimbare
să admirăm secundele cum cresc
încă o zi mi-e dată, mai pot oare
să făuresc dantele, să iubesc...
Parázz, fabula! - a Váróterem Projekt előadásáról
Tegnap a KISZTen (Kolozsvári Ifisek Színjátszó Találkozója) zsűriztem, és láttam a Váróterem Projekt Parafabuláját. Mást is láttam persze, de arról máskor — most csak erről a fergeteges produkcióról szeretnék beszélni.
Mert valóban: néhány tárgyból, teaszűrőből, vécékeféből, plédlepelből, ollókból és pazar ötletekből Rumi László és a társulat csodálatos előadást alkotott: mait és tegnapit, heltaigáspárost és várótermeset. A kék pléd a patak, melynek egyik partján a farkas, a másikon a bárány iszik; a borospalack a farkas nyaka, melyen megakadt a csont, vagyis beszorult a dugó; a két féltégla az izomagyú oroszlán szétnyíló száját szimbolizálja, a banán a sajtot a holló csőréből; a "bă" a bárány beejére és a be igekötőre rímel; a mára kikopott szavak értelmét megkérdezik egymástól stb.
Látszik egyébként, hogy a produkció egy bábrendező és egy alternatív csapat előadása: látják a tárgyak lelkét, és rugalmasabbak a dolgok természete szerint kényelmesebb kőszínházasoknál. Manapság persze a kőszínház is gyakran laskaszűrősködik, de mindig érződik, amint teljes erejéből próbál laza lenni. Bertóti Johanna, Csepei Zsolt, Imecs-Magdó Levente és Udvari Tímea viszont nem próbál.
Az ökröt meg is fejik annak rendje és módja szerint.
A medvék melankóliája
Kevés szomorúbb hely lehet a világon, mint a nagyváradi állatkert.
A Könyvmaraton második napjára várva tettünk-vettünk a szállodában Láng Zsolttal, s arra gondoltunk, délután öt óráig megnézhetjük az állatkertet. Nemrég újították fel, biztosan szép, az időnkből kitelik, menjünk.
Szép kukák, szép feliratok, szép üveglapok — mögöttük pedig depresszióba zuhant medvék, jaguárok, tigrisek, oroszlánok. Fel se néznek, meg se látnak. A farkasok megmozdultak, a majom játszadozott valamivel, egyébként azonban inkább egy állattani múzeumban éreztük magunkat, mint állatkertben, ahol az ott lakókat jól tartják, ahol élnek az ott lakók, nem vegetálnak. Valósággal ugrándozni kezdtem, amikor a tehén elbőgte magát. A kukát fel lehet újítani, a szemléletet nem.
A Rhédey-mauzóleum a legjobb helyen áll.