Változat Tudor Arghezi Psalm (Pribeag în șes, în munte și pe ape...) című versére
Zarándok vagyok vízen és hegyen,
Elszaladnék — rab vagyok mindenütt.
Előttem ha szabadság napja süt,
Bezár a tér, menni reménytelen.
A csúcs kitör, majd önmagába tér.
Tenger és agyag is körém szorul.
A nagy síkság végleg reám borul,
Bár futás közben forrt bennem a vér.
Négyfelől lép felém a vészvilág,
És bárhogyan is bókolnék magamnak,
Sebeim fájó feleletet adnak,
S a szenvedésem húsevő virág.
Régi csaták és diadalok révén
Szereztem meg a maradék hatalmat:
Nem hajlongok már minden árnyalatnak,
Csak rohanok és zihálok a végén.
Kérlek, ne halld meg sok súlyos imám,
Mellyel a túli csöndet zavarom.
Mindegyik mögött zúg a fájdalom,
S a halál fújja az én trombitám.
Változat Lucian Blaga De profundisára
Még egy év, egy nap, egy óra —
és semmi nem válik valóra,
nem jár többé a szél a tóra.
Még egy év és egy végső álom,
és a föld alatt megtalálom
a csontokat — az új világom.
Încă un an, o zi, un ceas —
şi drumuri toate s-au retras
de sub picioare, de sub pas.
Încă un an şi-un vis şi-un somn —
şi-oi fi pe sub pămînturi domn
al oaselor ce drepte dorm.
A jóképű nyállat
Én parázson kergetném, megvesszőztetném, lefejelném... Ilyenek és még ilyenebbek jutottak eszembe, amikor Cristiano Ronaldo letépte a mezét, kifeszítette a mellizmait, és úgy ordított a képernyőbe.
Ilyenkor teljesen egyetértek Kunderával, aki egy ótestamentomi próféta elkeseredett szenvedélyével gyűlöli a filmet (Fellini óta megszűnt művészet lenni, süvíti), és ezt az egész tévémoslékot.
A Real győzött, és bármilyen csábító is lenne, a fociban nincs értelme arról beszélni, ki érdemelte meg és ki nem. A meccset nem a bíró döntötte el, s ezentúl minden kommentár fölösleges.
De hogy nincs értelme, és hogy nem ő döntötte el, az nem azt jelenti, hogy a vereség ne lenne fájdalmas, és a szerencsétlen Atletico ne sirathatná agyon a majdnem biztos győzelmet. Miután küzdesz és küzdesz, miután nyerésre állsz a világhírűek ellen, miután minden helyzetet meghiúsítottál valamiképpen, miután sem tehetségtelen, sem fantáziátlan nem vagy — nos, ez után jön egy posztmodern majom, és a pofádba üvölt.
Ronaldo tehetséges? Kétségtelenül. Gyors? Nagyon. Sok mindent tud a labdával? Nagyon sokat. Szeretjük megmutatni, hogy tudunk? Erre már válaszolni sem kell. De nagyon kellemetlen, ha ezt ennyire meg szeretnénk mutatni, ennyire önző, sportszerűtlen, mondjuk ki: bunkó módon. Mert lehet sírni, nevetni, örülni a képernyő előtt is, a mutatás túljátszott és ezért ízléstelen vágya azonban közönségessé és embertelenné tesz minden gesztust és érzelmet.
A Real eddig sem tartozott a kedvenceim közé, de hogy most hová tartozik, azt le sem írom.