Dojnák (Ajaj! A szívem keserves..., Hová mégy, férjecském drága?)
Ajaj! A szívem keserves,
János, jó pajtásom, kedves!
Kegyetlenek a hidegek,
A szerelem kegyetlenebb!
A hidegtől vacog tested,
A szerelemtől a lelked!
Tüzes vággyal meggyújt téged,
Már eszed se szolgál néked!
Ajaj! De milyen nagy kár,
Hogy varázsa belém szállt már,
Három napja bennem jár,
Kiszárított, elhervasztott,
Mint a tölgyfa kiszáradok,
Mikor dér marja a törzsét,
Vagy a láng falja a testét.
Ajaj! Jó pajtásom édes,
A virág vajon mit érez,
Vagy a tenger, mikor habját
A nap szárítja a fodrát?
Ásd meg a síromat menten,
A bú megnőtt a szívemben.
Hová mégy, férjecském drága,
Mért hagysz el, lelkecském drága?
Mért is hagysz magamra árván,
Sírjak az életben járván?
Térjél vissza, úgy nézzed meg,
Mit okoztál a szívemnek.
Jaj, nem bírom, összeesem,
Annyi bú van a lelkemen.
Várj, édesem, egyetlenem,
Ne eresszél soha engem,
Várj, vagy vigyél el magaddal,
Ahogy a fény megy a nappal!
Feszültség zöld Trabanton. A kolozsvári Bajazzókról.
A Bajazzók a világ legfeszültebb operája olyanokkal együtt, mint a Rigoletto, a Macbeth, a Parasztbecsület és A köpeny. Érdekes, hogy leginkább olaszok tudták ezt a feszültséget, a kíméletlen vésésnek ezt a rettentő viharát. Ahogy a nyitány első taktusai, azok az erős vonósok felcsendülnek, rögtön tudjuk, itt baj lesz, nem is akármilyen.
Nem tudom eléggé becsülni Szabó Emesének azt a döntését, hogy nem modernkedik. Az akrobaták zöld Trabanton jönnek be, Canio pedig fényképez — nagyjából ennyi, ami mai (vagy a Trabant esetében a maiság elavultsága), és ez jó is, elég is, főleg azért, mert Canio a nézőket fényképezi le: benne vagyunk, bár szeretnénk, ha nem lennénk. A feszültség, a szerelem és a féltékenység egyértelműségének feszültsége nagyon el tud veszni, ha a frivolitás belopja magát az előadásba.
Persze Leoncavallo is segít. Más operákban többet énekelnek, miután meghalnak — mondja Márta, és tényleg: mennyit énekel Gilda, ha már Verdit is emlegettem! De hát ez a társaság, ez a fantasztikus hármas, a Mascagni—Leoncavallo—Puccini csatársor éppen azon igyekezett, hogy az opera a "valóságot" ábrázolja, és szerintük ez a valóság.
A valóság persze változik, hiszen látásmód kérdése, az azonban biztos, hogy a Bajazzók magával sodorja az embert, és gondolom, az énekest is. László Boldizsár már a Traviatában olyannak tűnt, aki a szenvedélyt tudja eljátszani a legjobban, s akkor is azon aggódtam, elviszi egy agyvérzés, ami ott nem mindig volt jó, itt viszont nagyon is megfelel Canio személyiségének. Kérdés ellenben, bár ez nyilván a rendezőtől függ, hogy egy ilyen ember olyan teátrálisan tartja-e a kést a szerelmes féltékenység csodálatos áriája után, még ha arról énekel is, hogy meg kell játszania magát.
Ha már a rendezőnél tartunk, azt sem értem, miért kell a Prológust éneklő Fülöp Mártonnak, aki aztán Nedda szerelme, Silvio lesz, ott őgyelegni frakkban, tehát még úgy, ahogy a bevezetőt énekelte? És éppen neki, aki kevéssé tud változékony lenni? Azt már meg sem említem, hogy a Si puòt nagy baritonok szokták énekelni; ez talán a rögzültségeim tiltakozása.
Annál gyúrhatóbb anyagból van Sándor Árpád. Mindent megmutat: a bambát, a kegyetlent, az aljast, az altesti tréfák nagymesterét. És milyen kiválóan elénekeli Arlechino áriáját Ștefan Korch!
Egyed Apollónia kiváló Nedda. Bevallom, megijedtem, amikor trillázni kezdett a madarakkal, mesterkéltnek éreztem az örömét — később azonban nagyon szép pillanatokat teremtett, megmutatta a nő sebezhetőséget, boldogságvágyát, törékenységét, bátor rémületét, rémült bátorságát, be tudott lépni a commedia dell'arte stílusba, hogy aztán kilépjen belőle. Egy nagy primadonna és színésznő ígéretét láttam benne.
Leoncavallonak, mint Mascagni-nak, ez az egyetlen világsiker jutott osztályrészül. Ha olasz lennék, talán ismerném a többi operáját is. De nem vagyok olasz, és valamiképpen szerencsémnek tartom ezt. Mindazt a feszültséget, amit más művekbe öntött volna, ebbe az egybe, az iszonyúan gyönyörű Bajazzókba zúdította.
Radu Vancu: Harmadik szerelmes villanella
most már tudom hogy nem fény az a fény
csak a sötét különös csillogása
mikor húsomba lélektelevény
a bűntudat mérgét lövelli belém
emlékörvények dúló kavargása
most már tudom hogy nem fény az a fény
gyurma leszek a gonoszok kezén
emlékeimnek széthull a formája
mikor húsomba lélektelevény
a pokol — bálvány s lelkem éjjelén
rajongok a paradicsomra vágyva
most már tudom hogy nem fény az a fény
létem ott reszket a lét hűs szegélyén
alatta fortyog a sátáni láva
mikor húsomba lélektelevény
pokoli puzzle-k a lét töröttesén
mintha az arcom ami összeállna.
most már tudom hogy nem fény az a fény
mikor húsomba lélektelevény.
A treia villanellă de amor
acum ştiu că lumina mea nu este lumină
ci reaua strălucire-a-ntunericului când
în carne ca un suflet începe să parvină.
cum remuşcarea-şi varsă otrava ei salină
în mine bolgii ample de amintiri iscând,
acum ştiu ca lumina mea nu este lumină.
maligne mâini se joacă precum cu plastilină
cu amintiri ce-n forme stricate rând pe rând
în carne ca un suflet încep să îmi parvină.
infernul e un idol la care închină
scârboasa mea psihee la paradis visând.
acum ştiu că lumina mea nu este lumină.
de marginea fiinţei fiinţa mea se-anină,
căci hăul diabolic, sub ea pervers crescând,
în carne ca un suflet începe să parvină.
infernurile-n mine ca puzzleuri se-mbină,
mereu figura mea în fine compunând.
acum ştiu că lumina mea nu este lumină -
în carne ca un suflet începe să parvină.