Dojnák (Ajaj! A szívem keserves..., Hová mégy, férjecském drága?)

Ajaj! A szívem keserves,

János, jó pajtásom, kedves!

Kegyetlenek a hidegek,

A szerelem kegyetlenebb!

A hidegtől vacog tested,

A szerelemtől a lelked!

Tüzes vággyal meggyújt téged,

Már eszed se szolgál néked!

Ajaj! De milyen nagy kár,

Hogy varázsa belém szállt már,

Három napja bennem jár,

Kiszárított, elhervasztott,

Mint a tölgyfa kiszáradok,

Mikor dér marja a törzsét,

Vagy a láng falja a testét.

Ajaj! Jó pajtásom édes,

A virág vajon mit érez,

Vagy a tenger, mikor habját

A nap szárítja a fodrát?

Ásd meg a síromat menten,

A bú megnőtt a szívemben.

 

Hová mégy, férjecském drága,

Mért hagysz el, lelkecském drága?

Mért is hagysz magamra árván,

Sírjak az életben járván?

Térjél vissza, úgy nézzed meg,

Mit okoztál a szívemnek.

Jaj, nem bírom, összeesem,

Annyi bú van a lelkemen.

Várj, édesem, egyetlenem,

Ne eresszél soha engem,

Várj, vagy vigyél el magaddal,

Ahogy a fény megy a nappal!

Feszültség zöld Trabanton. A kolozsvári Bajazzókról.

Bajazzók a világ legfeszültebb operája olyanokkal együtt, mint a Rigoletto, a Macbeth, a Parasztbecsület és A köpeny. Érdekes, hogy leginkább olaszok tudták ezt a feszültséget, a kíméletlen vésésnek ezt a rettentő viharát. Ahogy a nyitány első taktusai, azok az erős vonósok felcsendülnek, rögtön tudjuk, itt baj lesz, nem is akármilyen. 

Nem tudom eléggé becsülni Szabó Emesének azt a döntését, hogy nem modernkedik. Az akrobaták zöld Trabanton jönnek be, Canio pedig fényképez — nagyjából ennyi, ami mai (vagy a Trabant esetében a maiság elavultsága), és ez jó is, elég is, főleg azért, mert Canio a nézőket fényképezi le: benne vagyunk, bár szeretnénk, ha nem lennénk. A feszültség, a szerelem és a féltékenység egyértelműségének feszültsége nagyon el tud veszni, ha a frivolitás belopja magát az előadásba.

Persze Leoncavallo is segítMás operákban többet énekelnek, miután meghalnak — mondja Márta, és tényleg: mennyit énekel Gilda, ha már Verdit is emlegettem! De hát ez a társaság, ez a fantasztikus hármas, a Mascagni—Leoncavallo—Puccini csatársor éppen azon igyekezett, hogy az opera a "valóságot" ábrázolja, és szerintük ez a valóság.

A valóság persze változik, hiszen látásmód kérdése, az azonban biztos, hogy a Bajazzók magával sodorja az embert, és gondolom, az énekest is. László Boldizsár már a Traviatában olyannak tűnt, aki a szenvedélyt tudja eljátszani a legjobban, s akkor is azon aggódtam, elviszi egy agyvérzés, ami ott nem mindig volt jó, itt viszont nagyon is megfelel Canio személyiségének. Kérdés ellenben, bár ez nyilván a rendezőtől függ, hogy egy ilyen ember olyan teátrálisan tartja-e a kést a szerelmes féltékenység csodálatos áriája után, még ha arról énekel is, hogy meg kell játszania magát.

Ha már a rendezőnél tartunk, azt sem értem, miért kell a Prológust éneklő Fülöp Mártonnak, aki aztán Nedda szerelme, Silvio lesz, ott őgyelegni frakkban, tehát még úgy, ahogy a bevezetőt énekelte? És éppen neki, aki kevéssé tud változékony lenni? Azt már meg sem említem, hogy a Si puòt nagy baritonok szokták énekelni; ez talán a rögzültségeim tiltakozása.

Annál gyúrhatóbb anyagból van Sándor Árpád. Mindent megmutat: a bambát, a kegyetlent, az aljast, az altesti tréfák nagymesterét. És milyen kiválóan elénekeli Arlechino áriáját Ștefan Korch!

Egyed Apollónia kiváló Nedda. Bevallom, megijedtem, amikor trillázni kezdett a madarakkal, mesterkéltnek éreztem az örömét — később azonban nagyon szép pillanatokat teremtett, megmutatta a nő sebezhetőséget, boldogságvágyát, törékenységét, bátor rémületét, rémült bátorságát, be tudott lépni a commedia dell'arte stílusba, hogy aztán kilépjen belőle. Egy nagy primadonna és színésznő ígéretét láttam benne.

Leoncavallonak, mint Mascagni-nak, ez az egyetlen világsiker jutott osztályrészül. Ha olasz lennék, talán ismerném a többi operáját is. De nem vagyok olasz, és valamiképpen szerencsémnek tartom ezt. Mindazt a feszültséget, amit más művekbe öntött volna, ebbe az egybe, az iszonyúan gyönyörű Bajazzókba zúdította.

 

 

 

 

 

 

 

 

Radu Vancu: Harmadik szerelmes villanella

most már tudom hogy nem fény az a fény

csak a sötét különös csillogása

mikor húsomba lélektelevény

 

a bűntudat mérgét lövelli belém

emlékörvények dúló kavargása

most már tudom hogy nem fény az a fény

 

gyurma leszek a gonoszok kezén

emlékeimnek széthull a formája

mikor húsomba lélektelevény

 

a pokol — bálvány s lelkem éjjelén

rajongok a paradicsomra vágyva

most már tudom hogy nem fény az a fény

 

létem ott reszket a lét hűs szegélyén

alatta fortyog a sátáni láva

mikor húsomba lélektelevény

 

pokoli puzzle-k a lét töröttesén

mintha az arcom ami összeállna.

most már tudom hogy nem fény az a fény

mikor húsomba lélektelevény.

 

A treia villanellă de amor

acum ştiu că lumina mea nu este lumină
ci reaua strălucire-a-ntunericului când
în carne ca un suflet începe să parvină.

cum remuşcarea-şi varsă otrava ei salină 
în mine bolgii ample de amintiri iscând,
acum ştiu ca lumina mea nu este lumină.

maligne mâini se joacă precum cu plastilină
cu amintiri ce-n forme stricate rând pe rând
în carne ca un suflet încep să îmi parvină. 

infernul e un idol la care închină
scârboasa mea psihee la paradis visând.
acum ştiu că lumina mea nu este lumină.

de marginea fiinţei fiinţa mea se-anină,
căci hăul diabolic, sub ea pervers crescând,
în carne ca un suflet începe să parvină.

infernurile-n mine ca puzzleuri se-mbină,
mereu figura mea în fine compunând.
acum ştiu că lumina mea nu este lumină -
în carne ca un suflet începe să parvină.

süti beállítások módosítása